2015. december 21., hétfő

15. rész-Kórház

Nagy nehezen felkeltem a 6:30-as ébresztőre és észrevettem hogy az éjszaka folyamán két ember is írt. Az egyik Andy volt a másik Brian.

Brian üzenete: Ébren vagy még? :D

Andy
Mosolyogtam egy jót majd felöltöztem. Kihúztam a szememet a tussal majd lementem a konyhába. Egy cetlit találtam amire ez volt írva:
Elmentem a gyógyszertárba,apád pedig segít a galériában. Reggeli a hűtőben. Legyen szép napod! Anyu ♥

Leraktam a papírt.majd kivettem a nutellás kalácsot a hűtőből plusz találtam még kakaót :3 . Miután ettem elindultam az iskolába. Egyszer csak halottam hogy valaki fut utánam. Megfordultam és CC volt az.

-Sarah!!!-ölelt meg CC,aki éppen kifutotta a lelkét.
-Sziaaa-mondtam.
-Most lettünk kész teljesen a beköltözéssel,Andy majd suli után jön érted-puszilt meg.
-Rendben. És ezért futottál?  
-Igen :D  
Az iskola kapujánál elköszöntünk egymástól,és legnagyobb meglepetésemre Brian várt engem Alexel és Roxival.                                                                                                                                              

-Azt hittük hogy nem jössz-ölelt meg a két fiú Roxi pedig megpuszilt.
-Ugyan mé' ne jöttem volna?-néztem rájuk kérdőn.

Bementünk a suliba,és megvettük a tízórait a büfében. Beléptünk az osztályba,és elköszöntünk Brian-től. Mennénk a helyünkre,de persze megint be kellet szólni egy nyomorék osztálytársnak -.-

-Némmá! Jöttek a "rockosok"-mondta az egyik srác,és tudom hogy nem kéne vele foglalkozni de ezen mindig felhúzom magam.
-Először is rocker és ha még egyszer beszólsz lesz egy jó nagy lila folt a szemednél-mondta Alex kacsintva.
-Mit mondtál buzi gyerek?-jött oda a gyerek
-Azt hogy rocker b*zdmeg!!-lökte el Alex majd a gyerek beütött neki.

Kisebb verekedés tört ki és persze hogy mindenki a srácnak szurkolt,és mi nem tudtunk semmit sem csinálni Roxival. Éppen indultunk volna szólni egy tanárnak amikor Jason tanárúr,a matek tanár betoppant az osztályba.

-Na most azonnal befejezi!!!-szedte szét őket. Normálisak? Le a gyengélkedőbe!-kiabált rájuk,akik már tele voltak lila és zöld foltokkal. Roxi ott remegett mellettem,mert félt hogy valami komolyabb baja is lesz Alex-nek. Első óra közepén mind a ketten visszajöttek pár raktapasszal. Alex leült Roxi mellé aki megpuszilta az arcát,a gyerek pedig egyik haverja mellett  foglalt helyet. Lenézően néztem a majom csávóra,aki undorral nézett vissza rám. (A büdös köcsög ;D) Óra után egy teljes padot elfoglaltunk Brian-nel kiegészülve. Én elfeküdtem a padon (igen,fáradt voltam :D) Roxi Alex ölében ült (legcukibb páros ever ♥) Brian pedig a földön ült egy csomag Oreo kekszel.

-Szálljál már le a a nagy seggeddel a padról!-csapta meg a combomat Roxi
-Hagyjál most Csipkerózsika vagyok!-mondtam kicsit álmosan,és erre a többiek elkezdtek röhögni.
-Hát baszki te nagyon lökött vagy!-mondta Brian aki felállt a földről és buzizta össze kicsit a hajamat.

A többi óra teljesen átlagos volt csak egy kicsit sok házit kaptunk (a francba a végzős évekkel ><).
A suliból kilépve elköszöntünk Brian-től,majd Alex-el és Roxi-val elindultunk hazafelé.

-Ú Sarah hallottad Adele-tól a Hello-t? Annyira imádom!!-mondta Roxi teljes vigyorral az arcán.
-Még nem de...szakított félbe a telefonom a Highway To Hell-el- Apu volt az (nem a rock híve de nálam Anyu kivételével mindenkinek rock vagy metál a csengőhangja.)
-Sarah!!! Azonnal gyere a kórházba anyáddal baleset történt!

"Hova rohansz?"
Amint ezt meghallottam megállt bennem egy ütem. Te Jézusom mi lehet Anyuval?

-Jó Isten rohanok!!!-raktam le a telefont és sűrű bocsánat kérések után elkezdtem rohanni a kórházba a kb 2 kg-os táskámmal. Majdnem befordultam egy utcába,amikor egy motor állt meg mellettem. Andy volt az. Levette a napszemüvegét és odaszólt nekem:
-Hova rohansz szivi?-kérdezte beletúrva a hajába.
-Anyuval...baleset történt-fújtam ki magam.
-Pattanj fel!-mondta Andy

Felszálltam, még a védősisakot sem vettem fel és átkaroltam Andy derekát,ő pedig beindította a motort. Rám nézett,én pedig ebben a helyzetben csak megpusziltam. Elkezdődött a száguldás,és a hosszú fekete hajamat csak úgy fújta a szél. Egy 5 perc motorozás után odaértünk a kórházhoz,és én szaladtam ahogy tudtam,és szegény Andy-nek meg se köszöntem a "fuvart". Gyorsan felmentem a lépcsőn,vigyázva hogy az öregeket ne lökjem fel. Felhívtam aput,de ő pont akkor ért oda a váró terembe. Oda szaladtam hozzá és nagy levegőket véve kérdeztem tőle.

-Hol van anya?
-Itt van mindjárt a 6-os teremben.

Majd Apa meglátta Andy-t a távolban aki szegénykém utánam futott,és nem vettem észre.

-Őt meg minek hoztad?-nézett rám gyanakvóan.
-Apa...ő hozott el. Én elhiszem hogy nem kedveled,de légyszíves ne mutasd már ennyire-mondtam az egyik szemöldökömet felhúzva. Most viszont megyek Anyuhoz!-indultam el.
-De kicsim Anyád  éppen alszik és-de én ezt már meg sem hallottam és már ott voltam a szobában. Anyu a második ágyon feküdt. Aludt. Odaültem mellé és néztem a békés arcát és az állványon tartott lábát,és csak reménykedni tudtam hogy semmi más baja nincsen. Szőke hullámos haja finoman helyezkedett el a mellkasán. A kis komódon levendula csokor illatozott egy kis üvegben. Ezért volt olyan kellemes illat. Majd Anyu lassan kinyitotta a szemeit és nagy zöld szemei rám néztek

-Anyu!-bújtam hozzá és pusziltam meg. Ő is megpuszilgatott. Mi történt?
-Nem súlyos lábtörés. 1 hét múlva jöhet haza.-mondta Apu aki valószínűleg az ajtóban nézett eddig.
-Annyira emlékszem hogy éppen a bankból tartottam hazafelé,és átakartam menni a zebrán. Amikor zöldre váltott a lámpa,leléptem a járdáról és képszakadás. Valaki belém hajtott.

-Ez nem lehetett véletlen....-gondolkoztam hangosan.

De hirtelen Andy toppant be, két papírpoharas capucínóval a kezében.

-Andy...-mondta Anyu majdnem felkelve
-Mrs. Simson,Mr. Simson-bólintott a szüleimre. Bejöhetek?

Apa bólintott és Andy leült mellém és átadta a capucínómat.

-Jobbulást!-mondta Anyunak Andy, Anyu pedig vissza mosolygott rá.
-Szerintem hagyjuk most magát pihenni.-mondta Biersack.
-Jaj nem kell nem vagyok fáradt,örülök hogy itt vagytok. Andy...megkérhetnélek rá hogy délutánonként átmennél Sarah-hoz?

Nagyon meglepődtem Anyun,de örültem is. Az hogy Andy ott tölti a délutánokat,és a saját idejéből áldoz rám,az egy olyan érzést kelt ki bennem amelyet nem lehet megmagyarázni. Andy arcán mosoly jelent meg,és tenger kék szemével rám nézett. Apu persze nem örült neki,de hagyta hagy legyek boldog. Andy vissza nézett Anyára:

-Örömmel,Mrs. Simson-mondta,de Anyu elaludt.

Túl gyenge volt még a hosszas beszélgetésekhez. Megsimogattam Anyu arcát,majd Andy feltett egy kérdést:
-Mr.Simson...ugye nem lenne nagy probléma ha innen egyből magukhoz mennék?
-Nekem nincs vele problémám de, van két kérésem. Egy az ha tanul a lányom,akkor nem zavarod és nem csinálsz vele semmit. A másik,az hogy engem nem zavarsz.
-Rendben megértettem.

Még egy pillantást vetettem anyura majd megpusziltam a homlokát,és elindultunk haza. Apa beszállt a kocsiba,én még Andy-vel nem indultam el. Apu elindult..de mi még mindig álltunk.
Andy szó nélkül odafordult hozzám,és gyengéden megfogta a nyakamat, és megcsókolt. Már nagyon hiányzott.

-Indulhatunk...-mondta Andy a hajamat megsimítva.
-Ez nem várhatott volna addig amíg hazaérünk?-kérdeztem mosolyogva.

Erre nem szólt semmit,feltett a motorra és elindultunk. Otthon Andy beállította a motort az udvarba,majd bementünk a lakásba.
Apa éppen a kanapén aludt,és a TV-ben egy Talk Show-ment mi pedig felmentünk a szobámba. Még az előző napi vanília gyertya illata járta be a szobát,és Andy rögtön odalépett hozzám és vadul meg akart csókolni,de én nem hagytam...tanulnom kellett.

-Ne csináld...tanulnom kell-toltam el egy kicsit magamtól. Addig szerintem foglald el magad, de figyu ez nagyon sokáig fog tartani,hogyha gondolod akkor el mehetsz nyugodtan.

-Nem élvezi a társaságomat kisasszony?-kérdezte Biersack széles mosollyal.
-Nem az csak....
-Jó én elleszek,csak add meg a Wifi kódot-mondta kicsit lebiggyesztve a száját.
Megadtam a kódot,és Andy lefeküdt az ágyamra. és elkezdte nyomkodni a telefonját. Én pedig leültem az asztalomhoz,és előszedtem a könyveimet. Irodalomból írásbeli dogát írunk szóval rendesen kellet készülni.
Nagyon elmélyültem a tanulásban. Olyannyira,hogy egy jó ideig nem vettem észre a melletem ülő Andy-t. Amikor megláttam szinte megdermedtem a káprázó szemeitől. Mintha egy angyal nézett volna rám.

-Nagyon belemélyedtél édes virágszálam-mondta Andy megsimogatva az arcom.

Egy 10 másodperces fáziskésés válaszoltam neki.
-Felmondhatom?-kérdeztem

"Kis Einstenem"
Andy bólintott,majd elvette a füzetemet,én pedig ELSŐRE felmondtam majdnem hibátlanul. Én magam is meglepődtem rajta de főleg Andy. Tátott szájjal nézett rám,én pedig elkezdtem röhögcsélni,majd ő mosolyogva magához húzott.

-Kis Einsteinem-puszilta meg a fejemet.

Ezután Andy átváltott a "hiányoztál" üzemmódba,és elkezdett csókolgatni,én pedig azt sem tudtam hova kapjak levegőért. Felküzdöttük magunkat az ágyamra,és Andy még ott is folytatta.

-Annyira hiányoztál...-mondta a nyakamhoz közel hajolva,majd hirtelen kiszívta azt. Egy pirosas-lilás folt maradt utána,amit Andy megpuszilt.
-És ezt szerinted hogy a fenébe fogom eltüntetni?-kérdeztem az ujjaimat a szám elé rakva.
-Alapozó,babám.-mondta mosolyogva.
-Kössz,ez vagy két hétig ott lesz.-mondtam
-Néha...meg kell jelölni hogy már foglalt vagy-csókolt meg.

Átkaroltam a nyakát,és francia csókok sorai következtek,majd sajnos megzizzent Andy telefonja.

-Ó hogy...-vette elő a telefonját,és emelte a füléhez.
-Igen?-szólt bele a telefonba kérdően
-Andy hun vagy? szólt bele Ashley teljesen ittas állapotban.
-Öm...nem emlékszem hogy bulit beszéltünk volna meg-mondta Andy gyanakvóan
-Nyaaa de létszi gyere máár! Olyan p*csák vannak itt besz*rsz...Hú hallod itt táncolnak előttem,mindenki itt van-mondta Ashley.
-Figyelj....nyugodtan állatkodjátok ki magatokat,én itt alszom Sarah-nál-mondta Andy én pedig mosolyogtam mint a tejbetök.
-De nemááá na tesókám olyan régen nem rúgtunk be hogy...a hívó félnek egyenlege elfogyott-szakadt meg a vonal,és valószínűleg  Ashley még mindíg beszélt a telefonba.
-Megbeszélem apuddal az itt alvást-állt fel Andy,és lement apuhoz.

Miután Andy megkérdezte,hiába vagyok 18 éves, apa azt mondta Andy-nek hogy a vendégszobában kell aludnia. Bepakoltam a táskámba, majd vacsoráztunk. Utána apa körülbelül 9-ig TV-zett mi pedig elvoltunk a szobámban. Következett a fürdés ahol rajtam kívül mindenki gyorsan fürdött. Lefekvés előtt még átnéztem az irodalmat, legörgettem a facebook értesítéseimet, és lefeküdtem a pihe-puha, ágyamba aludni. Alighogy lehunytam a szememet, kinyílt az ajtó és Andy lépett be rajta egy szál alsónadrágban, és odabújt hozzám. Bele fúrta a fejét a vállamba, és átölelt.

-Jó éjszakáz tündérkém-puszilt meg
-Jó éjt Don Huanom-pusziltam vissza

És elmerültünk álmaink világában.
A képet készítette:Bataoza
Picture By:Bataoza
Don't steal this picture! Ne lopd a képet!

                                                         15.rész VÉGE





7 megjegyzés:

  1. Fenomenális*-* mikor lesz új rész? :3

    VálaszTörlés
  2. Ezek a kommentek annyira feldobják a napomat :3 Megpróbálom hozni hamar :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Flóra ez a szám címe: The Pretty Reckless- Just Tonight

    VálaszTörlés
  5. A múgy hatalmas!

    Nekem annyira tetszik hogy meg akarom kérni anyám hogy nyomtassa ki nekem hogy bármikor átnézhessem!!!!!!!!!!!!

    Egyszóval király az egész!!!!!!!!!!!!!!!!! :)

    VálaszTörlés